Ferenc pápa izraeli főméltóságot fogadott
Az egyházfő és az izraeli elnök félórás négyszemközti megbeszélése elején Simon Peresz arra kérte Ferenc pápát, hogy "mindannyiunkért imádkozzon".
Az egyházfő és az izraeli elnök félórás négyszemközti megbeszélése elején Simon Peresz arra kérte Ferenc pápát, hogy "mindannyiunkért imádkozzon".
Megfilmesítené Ferenc pápa eddigi életét Christian Peschken német rendező és producer.
Ferenc pápa eltörölte azt a pénzügyi juttatást, amelyet eddig azok a bíborosok kaptak, akik a vatikáni bankot felügyelik.
A Vatikánt is érintő gazdasági válságban Ferenc pápa úgy döntött, nem fizeti ki a pápaválasztáskor szokásos bónuszt a Vatikán dolgozóinak, hanem odaadja a szegényeknek.
Magyar zarándokok érkeztek Vatikánba. "Örömömet fejeztem ki Ferenc pápának a szegények iránti figyelme miatt. A Szentatya magyarul azt válaszolta, hogy Isten éltesse!" – mondta egyikük, Székely János esztergom–budapesti segédpüspök.
Találgatások rebbentek fel arról, hogy a nagy vatikáni rendcsinálásban Ferenc pápa bezárná a városállam több botrányban is érintett pénzintézetét. Uniós és nemzetközi szervek folyamatosan kritizálják a vatikáni intézményt, hogy nem tesz eleget az átlátható működés feltételeinek, a Vallási Művek Intézete ugyanakkor egyes vélemények szerint csak most kezdett el alkalmazkodni a nemzetközi sztenderdekhez.
Castel Gandolfóban fivérével és közeli munkatársaival ünnepelte meg kedden 86. születésnapját XVI. Benedek nyugalmazott pápa, akit utódja telefonon köszöntött fel. Ferenc pápa az általa a Vatikánban pontifikált keddi szentmisét a nyugalmazott pápának szentelte.
Első alkalommal fogadták a Vatikánban az amerikai nővérrendeket tömörítő Leadership Conference of Women Religious (LCWR) nevű szervezetet, amely az egyház számos tanításával ellentétes nézetet képvisel.
A gazdasági válság okozta szegénységről, a családpolitikáról és a hitoktatásról beszélt Ferenc pápa Mariano Rajoy spanyol kormányfővel a Vatikánban hétfőn.
Az egyházban szolgálók hitelességéről és a "középosztályú szentekről" beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.
Nyolctagú bíborosi tanácsadó testületet nevezett ki szombaton Ferenc pápa; az olasz sajtó szerint ezzel a testületi vezetésre bízta az egyházat. A nyolc bíboros feladata lesz többek között a római kúria reformja. A La Repubblica olasz napilap azt jósolta, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek lesz a csoport egyik tagja, de ez nem teljesült.
Kedvenc futballklubjának, a San Lorenzo de Almagrónak a képviselői is jelen voltak szerdán Ferenc pápa általános audienciáján a Vatikánban.
Ferenc pápa magánaudiencián fogadta az ENSZ főtitkárát kedden a Vatikánban. Ban Ki Mun a nemzetközi politika első képviselője, akit Ferenc pápa megválasztása óta magánaudiencián fogadott.
Első alkalommal beszélt Ferenc pápa az egyházat megrázó pedofil botrányokról. Az egyházfő zéró toleranciát sürget.
Ferenc pápa népszerűsége Twitteren is érezhető: az új egyházfő megválasztása óta a pápai mikroblog megkétszerezte követői számát.
"Nagyon reális lelkülettel" fogadta Erdő Péter, hogy a pápaválasztás esélyesei között emlegették, de nem gondolta, hogy ennek komoly alapja lenne – mondta a bíboros, esztergom-budapesti érsek a Heti Válasznak adott interjújában.
A nőknek és a fiataloknak a hit erősítésében és terjesztésében betöltött szerepét hangsúlyozta Ferenc pápa a szerdai általános audiencián.
Az argentin származású Ferenc pápa tiszteletére szeretne barátságos labdarúgó-mérkőzést játszani az argentin válogatottal az olasz nemzeti csapat.
Akár be is zárathatja a botrányoktól hangos vatikáni bankot Ferenc pápa, aki szerényebbé és átláthatóbbá akarja tenni az egyházi bürokráciát - közölték vatikáni források a Reuters hírügynökség szerint.
A mindennapi rossz legyőzéséről beszélt húsvéthétfői, úgynevezett Regina Coeli (Mennyek királynője) imájában Ferenc pápa, aki hamarosan Szent Péter sírjánál is imádkozik.